Anyám tyúkja(i)

   Mielőtt még megcsináltuk az ólat, többféle lehetőség vetődött fel, hogy hol lakjanak a tyúkocskáink. Többek között édesanyám is felajánlotta, hogy náluk is lehetnének. Miért költenénk el annyi pénzt tyúkólra, hiszen nála ott áll az ól üresen, szívesen gondjukat viselné, nevelgetné őket. Én úgyis hetente megyek, vinném a kajájukat, hoznám a tojásokat. Kecsegtető ajánlat volt, már majdnem igent mondtunk. Aztán mégis úgy döntöttünk, belevágunk mi magunk, végülis milyen paraszt az olyan, aki mással nevelteti az állatait.
    Édesanyám viszont annyira beleélte magát a tyúkászkodás gondolatába, (kitakarította és rendbetette az ólat és környékét, szénát is beszerzett, mire szóltam), hogy akkor már Ő is akart tyúkokat. Fel is hívott egy hirdetést a Superinfóból, és rendelt 10 letojt tyúkot 600 ft/db-ért. Pont ott voltunk kisebbik fiammal, amikor meghozták őket. Kisfiamat, (aki addig megveszett a tyúkokért) sokkolta a látvány. Azóta már nincs oda értük. Én akkor láttam ilyen tyúkokat, amikor kislány koromban a nagymamámnál nyaraltam és Ő tyúkokat kopasztott. Csakhogy azok már nem éltek. Ezek viszont igen. Már, ha életnek lehet nevezni, ahogy ezek a szerencsétlenek eddig éltek. Én szó szerint elsírtam magam. A szörnyű látványon felül, talán még megdöbbentőbb volt, mennyire kihalt belőlük az ősi ösztön, hogy kell egy tyúknak viselkednie. Tudni kell, hogy ezek a tyúkok kis ketrecekben éltek, amibe több tyúkkal együtt voltak bezsúfolva (kisebb termetű tyúkból pl. négyet is raknak egy 40x40 cm-es ketrecbe).

A ketrecek több sorban állnak, és több szinten vannak egymáson.

A ketrec alja lejtős rács (hogy a tojás leguruljon), ezen álltak egész nap és éjszaka. 

Ezek a madarak soha nem láttak napfényt, nem ültek még ülőrúdon, nem tojtak még tojófészekbe, nem szaladgáltak, kapirgáltak még soha. Sőt még mozgatni sem tudták rendesen a lábaikat, nem tudták széttárni szárnyaikat. Mesterséges fénnyel akár napi 23 órát világították őket (ugyanis a tyúkok csak világosban aktívak), így kényszerítették őket fokozott tojásrakásra. A hely szűke, a természetellenes tartásmód miatt súlyos viselkedési zavarok alakultak ki náluk, mint a tolltépés és a kannibalizmus, emiatt már csirke korukban csonkolták a csőrüket.

Sok közülük el is pusztul, a túlélők szinte teljesen kopaszok.

Amikor anyáék bevitték őket a helyükre csak álltak, mint a zombik. Páran ott, ahova lerakták őket, elkezdtek evést imitálni, észre sem vették, hogy nincs előttük semmi, és a betonba verik a csőrüket vagy az almot csipkedik. Az egyik madár órákig egy helyben állt, teljesen kifacsart testhelyzetben, mintha még most sem lenne elég helye. Anya odajött, hogy miért szomorkodom. Hát, mert nagyon sajnálom őket. Most már ne sajnáld őket kislányom, már jó lesz nekik.
    Így is lett. Több, mint egy hónap elteltével elkezdtek tyúkosodni. Már kimerészkednek a tyúkudvarba kapirgálni. Este már bemennek az ólba, és többé-kevésbé a rúdon alszanak. A tojófészekbe tojnak már és nem összevissza, és kezdettől fogva olyan mennyiségeket, hogy nem is gondoltuk volna. Már első nap ötöt tojtak, és azóta is minden nap van 6-7 darab. Egyik nap egy tyúk, miután megtörtént a napi produktum, kiment az udvarba, és már majdnem belekezdett egy önfeledt kotkodácsolásba, mint ahogy tojás után szokás, de szegény annyira megijedt a saját hangjától, hogy az első pár bátortalan kot-kodááá után zavarba jött, és elhallgatott. Azóta még nem próbálkozott újra. A tolluk még nem nőtt ki (nem tudom ki fog-e egyáltalán), és van néhány, amelyik még mindig nagyon antiszociálisan viselkedik, bántja, csipkedi a többit. Anyával némelyik már nagyon bizalmas viszonyban van.

U.i.:  Géza bácsi szintén vett 10 letojt tyúkot máshonnan, 1.200-ért, de azok a mai napig nem tojtak egy darabot sem. Egyik nap, amikor mentem hozzá daráért, nagyon rosszkedvű volt. Kérdeztem, hogy mi a baj. Ne is kérdezze aranyom, olyan depressziós vagyok az idő is rossz, meg hát ezek a tyúkok sem tojnak semmit. Szegénynek meg se mertem mondani, hogy anyám tyúkjai néha már 8-at is tojnak.

folyt. köv.