2012. május 1., kedd

Újra kert

    Mikor elhatároztuk, hogy lesz kertünk, eldöntöttem, hogy habár semmi tapasztalatom nincs, mindent megteszek, hogy mintakert legyen. Előre elterveztem, rajzolgattam, hogy mit hova ültessünk, de mire odajutottunk, hogy végre vethettünk (megfelelő volt az idő, a gyerek aludt, nem voltunk betegek stb.) a fele nem úgy került megvalósításra, mint terveztem. Az ágyás szélességek például nem az optimális 120 cm-re sikeredtek, hanem sokkal szélesebbre. Nem rég kapáltam először, nem volt egyszerű, össze tapostam a fél kertet, mert be kellett másznom a sorok közé.
A másik dolog, amit figyelembe akartam venni, az a növénytársítás, vagyis, hogy milyen növényeket ültessünk egymás mellé. Mivel vannak növények, amik jó és vannak, amelyek rossz hatással vannak egymás fejlődésére. Sajnos akkor még nem találtam rá erre a táblázatra, így utólag ellenőriztem le, hogy jól csináltam-e. Egy nagy balfogáson kívül nagyon jól sikerült. A következő történt. A vetéskor ugyebár szokás elolvasni a csomagoláson lévő útmutatást (vetési mélység, sortávolság stb.) A petrezselyem zacsiján az állt, hogy vessük salátával együtt sorjelzőként, hogy a későn kibújó petrezselyem sorait lássuk. A növénytársítás szabályai szerint pedig a lehető legmesszebb kellett volna ültetnem őket, mert nem bírják egymás társaságát. Na, most mit tegyek, ezt jól megcsináltam, meg az a hülye is, aki azt írta, hogy vessem együtt. Beparáztam, hogy nem lesz petrezselyem, pedig drága anyósom azt mondta nem érdekli, ha semmi sem sikerül, csak petrezselyem legyen!!! És ugyebár, mivel Ő főz, a szava szent, petrezselyemnek lennie kell!!! Gyorsan írtam is egy kertészeti honlapnak, hogy most mit tévő legyek. Azt írták satnyább lesz mindegyik, de más baj nem lesz, és hogy palántázzam át a salátát máshova. Van még egy kis szabad helyem az eper mellett, úgy nézem ott jó helye lesz. Sőt még vettem jégsaláta és tépősaláta magokat is, ennek örömére. A  petrezselyem amúgy kriminális egy növény, azt írják nem szabad a következő évben ugyanoda ültetni, mert még saját magát sem viseli el. Férjem szerint akárcsak én, rosszabb napjaimon. Azóta petruskának szólít. HA-HA!!!
Készítettem egy rajzot a kertről, a már átültetett salátával. (A répa körül az nem szőr, hanem a dughagymát akartam szemléltetni.)


A paradicsomot és a paprikát még nem palántáztuk el. Fagyosszentek után javasolják, idén viszont meleg május várható, éjszakai fagyok nélkül, így valószínű, hogy már a hétvégén palántázunk. A bokorbabot már elvetettük, a karósbabot a napokban fogom. Ezeknél is arra kell vigyázni, hogy el ne fagyjon, amikor kibújik, ezért május 6-7 körül javasolják ültetni, de bízom az időjárás-jelentésben és korábbra tettük.
A veteményes eddig elvárásomon felül sikerült, mivel abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán kinőnek-e a növénykék. Viszont minden gyönyörűen kikelt. A krumpli is, amivel kapcsolatban Géza bácsi felvilágosított, hogy már nem úgy szokás ám vetni, ahogy én gyerekkoromból emlékeztem, hogy a mamám kis árkokba beledobott egy-két szemet és kupacot húzott rá, hanem bakhát alá. Néztem értelmesen, hogy azt hogy kell, mire ő türelmesen elmagyarázta, sőt szemléltette is, ahogy szokta. Tehát húzunk egy kapamélységnyi árkot amibe, kb. 20cm-ként  beletesszük a krumplit, befedjük és a sorban végig feltornyozzuk fölé a földet. Így is csináltam, nagyon szép is lett, csak a jelek szerint picit elcsúsztam a bakhátakkal, mert néhol az oldalukon nőtt ki a krumpli. Nem baj, töltésnél majd korrigálok, lassan úgyis esedékes. Aktuális munkák ezenkívül a borsó felkarózása, répa, petrezselyem, pasztinák ritkítása, és az elmaradhatatlan kapálás és gazolás.
    Ma ettünk először munkánk gyümölcséből, illetve zöldségéből, mert a retek már fogyasztható méretű. Fantasztikus kis ízbombák, sokkal intenzívebb zamatuk van, mint a boltinak. Alig várom már a többit.



4 megjegyzés:

  1. Rendkívül informatív, szakmai, sõt már-már profi ez a bejegyzés Kedves Nyuszi, meghazudtolva a blog címét! Javaslom átírni mondjuk ,haladó parasztocskára'!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. T.Kés Úr!
      Köszönöm a bíztató szavakat. A címen majd elgondolkodom.

      Törlés
  2. Valóban, egyetértek az előttem szólóval, annyi szakzsargon volt a leírásban, hogy a felét se értettem, csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és üdvözöllek a tagok között!

      Törlés