Anyám tyúkja(i)

   Mielőtt még megcsináltuk az ólat, többféle lehetőség vetődött fel, hogy hol lakjanak a tyúkocskáink. Többek között édesanyám is felajánlotta, hogy náluk is lehetnének. Miért költenénk el annyi pénzt tyúkólra, hiszen nála ott áll az ól üresen, szívesen gondjukat viselné, nevelgetné őket. Én úgyis hetente megyek, vinném a kajájukat, hoznám a tojásokat. Kecsegtető ajánlat volt, már majdnem igent mondtunk. Aztán mégis úgy döntöttünk, belevágunk mi magunk, végülis milyen paraszt az olyan, aki mással nevelteti az állatait.
    Édesanyám viszont annyira beleélte magát a tyúkászkodás gondolatába, (kitakarította és rendbetette az ólat és környékét, szénát is beszerzett, mire szóltam), hogy akkor már Ő is akart tyúkokat. Fel is hívott egy hirdetést a Superinfóból, és rendelt 10 letojt tyúkot 600 ft/db-ért. Pont ott voltunk kisebbik fiammal, amikor meghozták őket. Kisfiamat, (aki addig megveszett a tyúkokért) sokkolta a látvány. Azóta már nincs oda értük. Én akkor láttam ilyen tyúkokat, amikor kislány koromban a nagymamámnál nyaraltam és Ő tyúkokat kopasztott. Csakhogy azok már nem éltek. Ezek viszont igen. Már, ha életnek lehet nevezni, ahogy ezek a szerencsétlenek eddig éltek. Én szó szerint elsírtam magam. A szörnyű látványon felül, talán még megdöbbentőbb volt, mennyire kihalt belőlük az ősi ösztön, hogy kell egy tyúknak viselkednie. Tudni kell, hogy ezek a tyúkok kis ketrecekben éltek, amibe több tyúkkal együtt voltak bezsúfolva (kisebb termetű tyúkból pl. négyet is raknak egy 40x40 cm-es ketrecbe).

A ketrecek több sorban állnak, és több szinten vannak egymáson.

A ketrec alja lejtős rács (hogy a tojás leguruljon), ezen álltak egész nap és éjszaka. 

Ezek a madarak soha nem láttak napfényt, nem ültek még ülőrúdon, nem tojtak még tojófészekbe, nem szaladgáltak, kapirgáltak még soha. Sőt még mozgatni sem tudták rendesen a lábaikat, nem tudták széttárni szárnyaikat. Mesterséges fénnyel akár napi 23 órát világították őket (ugyanis a tyúkok csak világosban aktívak), így kényszerítették őket fokozott tojásrakásra. A hely szűke, a természetellenes tartásmód miatt súlyos viselkedési zavarok alakultak ki náluk, mint a tolltépés és a kannibalizmus, emiatt már csirke korukban csonkolták a csőrüket.

Sok közülük el is pusztul, a túlélők szinte teljesen kopaszok.

Amikor anyáék bevitték őket a helyükre csak álltak, mint a zombik. Páran ott, ahova lerakták őket, elkezdtek evést imitálni, észre sem vették, hogy nincs előttük semmi, és a betonba verik a csőrüket vagy az almot csipkedik. Az egyik madár órákig egy helyben állt, teljesen kifacsart testhelyzetben, mintha még most sem lenne elég helye. Anya odajött, hogy miért szomorkodom. Hát, mert nagyon sajnálom őket. Most már ne sajnáld őket kislányom, már jó lesz nekik.
    Így is lett. Több, mint egy hónap elteltével elkezdtek tyúkosodni. Már kimerészkednek a tyúkudvarba kapirgálni. Este már bemennek az ólba, és többé-kevésbé a rúdon alszanak. A tojófészekbe tojnak már és nem összevissza, és kezdettől fogva olyan mennyiségeket, hogy nem is gondoltuk volna. Már első nap ötöt tojtak, és azóta is minden nap van 6-7 darab. Egyik nap egy tyúk, miután megtörtént a napi produktum, kiment az udvarba, és már majdnem belekezdett egy önfeledt kotkodácsolásba, mint ahogy tojás után szokás, de szegény annyira megijedt a saját hangjától, hogy az első pár bátortalan kot-kodááá után zavarba jött, és elhallgatott. Azóta még nem próbálkozott újra. A tolluk még nem nőtt ki (nem tudom ki fog-e egyáltalán), és van néhány, amelyik még mindig nagyon antiszociálisan viselkedik, bántja, csipkedi a többit. Anyával némelyik már nagyon bizalmas viszonyban van.

U.i.:  Géza bácsi szintén vett 10 letojt tyúkot máshonnan, 1.200-ért, de azok a mai napig nem tojtak egy darabot sem. Egyik nap, amikor mentem hozzá daráért, nagyon rosszkedvű volt. Kérdeztem, hogy mi a baj. Ne is kérdezze aranyom, olyan depressziós vagyok az idő is rossz, meg hát ezek a tyúkok sem tojnak semmit. Szegénynek meg se mertem mondani, hogy anyám tyúkjai néha már 8-at is tojnak.

folyt. köv.

Az új jövevények

    Miközben készült a tyúkól, elkezdtem feltérképezni a tyúkkínálatot a környéken. Ekkor még azt sem döntöttük el, hogy tyúkokat vagy előnevelt csirkéket vegyünk-e. Mama rántott csirkére vágyott, én tojásra. Amit biztosan tudtunk, hogy csak és kizárólag őshonos magyar fajtákat szeretnénk. Tehát nézegettem a helyi lapok hirdetéseit: letojt tyúk.., letojt tyúk.., napos csibe, előnevelt, vágnivaló egy helyen, na ezt felhívjuk. Szimpatikus, szívélyes férfihang, mondtam neki, hogy vágnivaló csirkét szeretnék (a mama kedvéért). Semmi gond jövő héten lesz, mennyi kellene? Hát kb. húsz, néhányat levágunk a többit meghagyjuk tojni. Nem úgy van az, ezek húshibridek, ezek nem tojnak. 6-7 hetes korukra elérik a 2,5-3 kg-os vágósúlyt, erre vannak kitenyésztve. Atya Úr Isten! Lelki szemeim előtt megjelentek ezek a mutánsok, amik már 6 hetesen több kilósak. Ha ilyen ütemben fejlődnek félévesen átrágják magukat a kerítésen és felzabálják a kutyákat?! Nem köszönjük szépen, nem erre gondoltunk, valami magyar fajtát szeretnénk, az nincs? Dehogynem a Tetra H! Az meg mi a szösz, nem hangzik túl jól. Hát az egy kettős hasznosítású hibrid, Bábolnán tenyésztették ki. Nem, ne haragudjon azt hiszem nem értjük egymást, én ŐSHONOS MAGYAR tyúkokat szeretnék, nem ilyen génmanipulált szörnyszülötteket!!! Jaaa! Hát azok, otthon vannak, otthon mi is olyanokat tartunk. Mennyit, mikorra, hova parancsolja?
Hát ez nem ment könnyen.
Rendeltem 20 db 6 hetes csirkét, vegyes színekben, egy-két héttel későbbre.
    Végre elkészült az ól (csúsztunk egy picit, mert közbeszólt az influenza), jöhettek a kicsikék. Gyönyörűek, bár abban már nem vagyok biztos, hogy tényleg magyar tyúkok. Igaz, van köztük kendermagos, meg kopasznyakú kendermagos is, de a többi színe nem igazán a fajtára jellemző. Valószínű, hogy ha van is magyar ősük, többféle behatás érte őket. Csináltam egy kis portfóliót róluk:

Van egy szinte galambszerű, a lába és a csőre fekete:

Ez a kis sárgásbarna, kopasznyakú is egyedi:

Az egyik kis kakas tollazata teljesen olyan, mint egy fácáné:

Ők néni és bácsi,  a legnagyobbak:

Ez a kis kopasznyakú, kendermagos is haláli:

A fehér, cirmosak is gyönyörűek:

folyt. köv.

Tyúkól és -udvar projekt

   Sokat vacilláltunk anyósommal, hogy kert legyen vagy állatok. Féltünk, hogy indulásnak sok lesz a kettő, bár én nagyon szerettem volna tyúkokat tartani. Amikor viszont meghallottuk, hogy idén a tojás ára elérheti a 60,- Ft-os vételárat, nem volt kérdés többé, jöhetnek a pipik.

    Két dolog állt útjában a dolog azonnali megvalósításának: a tyúkól és a tyúkudvar hiánya.  Az előudvarban nem lehetnek, mert ott vannak a kutyák, a hátsóban meg ugyebár a kert. Több variáció vetődött fel a tyúkól kérdésre, többek között, drága Géza bácsi felajánlotta, hogy vigyük el a régi hűtőládáját, abban majd milyen jó helyük lesz a tyúkocskáknak. Géza bácsival szintén gyereksétáltatás alatt ismerkedtem meg, mert kisfiam imádta nézegetni a tyúkjait. Így természetesen Tőle kértem az első szakmai tanácsokat, és csak másodsorban a nettől. Végül az interneten találtam egy remek ötletet tyúkól készítéshez, részletes leírással és anyagszükséglettel. Picit nagyobbra és egyszerűbbre készítette férjem, mostohaapám közreműködésével. István (pótapám) menet közben véráldozatot mutatott be, mivel sajnos levágott egy darabot a hüvelykujjából, így férjemre maradt a kivitelezés befejezése. Szerencsére veleszületett kézügyessége révén, ez nem jelentett nagy gondot neki. Remek kis tyúkól került ki kezei alól, sőt tyúk palota, ahogy egyik szomszédunk megjegyezte.

Tetőt kell majd még rá csinálni, egyelőre csak egy ponyva van rászögezve, hogy be ne ázzon. Szép cserepes teteje lesz.

Már csak a kerítés hiányzott a pipik fogadására. Nagy nehezen megállapodtunk a tyúkudvar helyében és nagyságában, én ugyanis minél nagyobbat szerettem volna, hadd legeljenek a tyúkok kedvükre, férjem és anyósom viszont kisebbet. Végül megállapodtunk egy 5m x 16m-es területben, ami 20-30 tyúknak bőségesen elég.  Férjem főnöke habozás nélkül felajánlotta, hogy a műhelyben hegesztet oszlopokat. Sőt egyik reggel megjelent egy nagy adag sóderrel is, hogy legyen mivel lebetonozni őket. Miután férjem kiásta a helyet az oszlopoknak, édes kettesben neki álltunk betonozni. Még egyikőnk sem csinált ilyet soha, ennek ellenére olyan stabilak lettek, hogy állnak, mint Katiban a gyerek. Kifeszítettük rájuk a drótkerítést, férjem főnöke felhegesztette a kaput és el is készült a szép nagy tyúkudvarunk.

    Oscar-díjas alkotás lett! Köszönöm szépen azoknak a remek embereknek a segítségét, akik nélkül ez a mű nem jött volna létre. Köszönöm elsősorban férjemnek, aki szerint én többször belebeszéltem a férfiak munkájába, és véresen összevesztünk, de mégsem vált el tőlem. Istvánnak, akinek bölcs iránymutatása révén indultunk el, és ezután rövidebb hüvelykujjal kell élnie. Zsigának, a főnöknek, akihez hasonló rendes, segítőkész főnökkel még nem találkoztam (és isteni a pálinkája), anyósomnak, aki anyagilag támogatta a produkciót és vigyázott a gyerkőcre, amíg mi dolgoztunk, anyának aki dizájnos tojófészkeket készített, és persze Géza bácsinak és a különböző internetes oldalaknak a sok jó tanácsért.


folyt. köv.

A vetés

    Hosszú kutatómunkába kezdtem a neten, hogy mit, mikor, hova és hogyan vessünk illetve ültessünk. Nem tudom hány oldalt végigböngésztem, mire úgy ahogy képben lettem. Igazából nem ördöngösség az egész, csak a legtöbb táblázat nem említi, hogy melyek azok a növények, amik rögtön a kertbe vethetők és melyek, amit vetés után meleg helyen kell nevelgetni és később palántázni. Látszik, hogy tényleg kezdő vagyok, de sok zöldségnél meglepődtem, hogy palántázni kell (pl. káposzta, karfiol, karalábé), a paprika, paradicsom számomra is evidens volt. Ez a vetési naptár volt a legegyértelműbb, ebben vetés és kiültetés oszlop is van. Amit nem találtam, azt itt néztem meg.
   A palántaneveléssel régebben már kudarcot vallottam virágoskertem esetében. Szebbnél szebb virágok magjait vásároltam össze, elvetettem, öntözgettem, párásítottam, levegőztettem őket és egyszer csak se szó, se beszéd hanyatt vágták magukat és elszáradtak.Utóbb megtudtam ez a palántadőlés nevű betegség és  gombák okozzák. Bizonyos szabályok betartásával, esetleg permetezéssel elkerülhető. Ezt viszont nagyon macerásnak tartom. Inkább majd elmegyünk a piacra és Mari nénitől vesszük meg. Azok legalább nem a Hipermarketben vásárolt nemtudomhonnanszármazó, gén kezelt, műmagból nevelt műnövény lesz, hanem a mi jó magyar földünkben nevelkedett legszebb egyedek utódai.
    Szóval, mikor már nagyon kiokosítottam magam, elmentünk a városba a mamával vetőmagokat vásárolni. Persze nem valamelyik Multiba, hanem a váráscsarnoki gazdaboltba, mert hát támogatni kell a helyi kiskereskedelmet. Gondoltuk majd szép magyar magokat kapunk és sok jó, kedves tanácsot, ha megmondjuk, hogy kezdők vagyunk. Hát nem egészen így történt. Igaz megvettük Dezireét a krumplit, Zalánt a karós babot, Rézit a bokorbabot (nem vicc, tényleg ez a nevük) és még répát, petrezselymet, pasztinákot, borsót, csemegekukoricát, salátát, retket, dughagymát, fokhagymát, de kb. akkora tételben, hogy jó pár évig el vagyunk látva. Ennyit a hasznos tanácsokról. A gazdaboltos viszont biztos jó napot zárt.
    A beszerzés után, egy március eleji, szép napos délelőtt "bevetésre" indultunk a mamával. Régóta nézegetem a szomszéd gyönyörű, mértanilag pontos ágyásait és elhatároztam ilyen lesz a miénk is. Hát ez nem egészen sikerült, pedig egy 3 m-es tetőléc segítségével szép egyenes ösvényeket jelöltem ki és tapostam le, és megbeszéltük, hogy max. 1,5m x  2m-es ágyásokat csinálunk, mert azokat lehet kényelmesen gazolni. Viszont úgy belejöttünk, hogy csak vetettünk és vetettünk és némelyik ágyás szélessége a 3m-t is elérte (borsó és sárgarépa), a többiek nagyjából jól sikerültek.

Amit eddig elvetettünk, az a borsó, sárgarépa, petrezselyem salátamaggal keverve (mert a petrezselyem nagyon későn bújik ki, a saláta viszont korán, így látjuk a sort gazolásnál) pasztinák, retek, dughagyma (az ágyások köré dugdostam, újhagymaként isteni vajas kenyérrel) és a foghagyma. A héten el kell ültetni a krumplit is, április 10-ig legkésőbb. Április második felében pedig a csemegekukoricát is. A kukoricát két hetes intervallumokban fogom ültetni, egészen június 20-ig. Így egész nyáron lesz főtt kukoricánk.
   Eltelt két-három hét, eső sajnos alig esett. Néha megsajnáltam szegény kicsi magocskákat és megöntözgettem őket, de valahol azt olvastam hogy vagy öntözzünk alaposan vagy inkább sehogy és bízzuk a dolgot a természetre. Mivel a csapvíz drága, kutunk meg nincsen a természetre bíztuk a dolgot. Ennek ellenére ma hosszas szemlélődés után felfedeztem, hogy egy-két helyen kibújt már a föld alól a saláta és a borsó. A hagyma pedig már egész szép nagy.  

                 

     

       

Közben egy másik tervünk megvalósításába is belefogtunk, mert milyen paraszt az olyan, amelyiknek nincs állata ...

folyt. köv.

A szántás

   Elindultam hát "Google" Feri bácsihoz, aki mindenben tudott eddig segíteni, bármi gondom volt. Feri bácsival  hosszú gyereksétáltatásaim során ismerkedtem meg. Tündérien kedves, segítőkész ember, egyik kedvencem a faluban. A másik Géza bácsi (róla később, a tyúkprojekttel kapcsolatban). Feri bácsi el is irányított a Tomihoz vagy a Laci bácsihoz, mert mindegyik szánt.
   Na, elmentem Laci bácsihoz, de a traktor az ősszel bedöglött, ippeg a saját kertjét fel tudta még szántani, meg különben is beteg Ő már, nem akar ilyesmivel foglalkozni, de a Tomi gyerek az biztosan elvállalja. Tomi valóban elvállalta volna, de ezek a traktorok úgy látszik ilyen bedöglősek, mert hát az övé sem jó, és ráadásul az alkatrészt sem lehet beszerezni, és hát ő nem szeret ígérgetni, inkább ajánlja a Misit vagy a Pétert. Hát akkor indulás Mihály bához, de a traktorja aksiját Ő mindig kiveszi télire, le ne szívja a hideg és hát különben sem tavasszal szokás szántani, hanem ősszel, mert nem lesz ideje elrothadni a gaznak. Igen, tudom, de jobb későn, mint soha, és nekünk idén kertünk lesz, gondoltam. De menjek csak el a Péterhez, sőt itt a száma hívjam csak fel nyugodtan biztos otthon van, mert nyugdíjas, Ő biztos felszántja majd. Fel is hívtam Péter bácsit (aki nem bácsi, csak én úgy belejöttem, hogy lebácsiztam, mert gondoltam az, ha nyugdíjas, de ezek szerint rokkant nyugdíjas lehet, mert elég fiatalos, csak hát az a telefonban nem látszódott). Na, mindegy, felhívtam, és láss csodát, semmi gond, a traktor jó, Ő jól van és rá is ér, másnap reggel nálunk lesz, ma már nem, mert már ivott.. Másnap reggel jött is Péter és gyönyörűen felszántott egy kb. 5 m x 20 m-es sávot a kertben, persze kicsi fiam segített neki.

Péter azt mondta, a föld jónak tűnik, csak hát igen gazos, az idei évben lesz elég munka vele, mert ugye szántani ősszel szokás, hogy a gaz el tudjon rohadni. Hát, jaaa! (ahogy itt mondják) Már tudjuk, de hát így sikerült, mama úgyis azt mondta, hogy Ő majd sokat gazol reggelente, úgysem tud aludni.
Tehát a szántással megvolnánk, de rotálni is kellene, mert a föld nagyon rögös,

Péter rotációs kapája azonban elromlott. Egyik kedves szomszédunk viszont, ahogy meghallotta mi a probléma, ott termett a kapájával, így férjem, Laci és egy-két pohár bor segítségével egy-kettőre végzett.
   Kertünk így készen is áll a bevetésre!

folyt.köv.

Előzmények

    Régóta játszom a gondolattal, mi lenne, ha kiszállnánk a taposómalomból, amiben élünk. Itt hagynánk mindent, és teljesen új életforma szerint kezdenénk élni. Elköltöznénk egy tanyára, ahol önfenntartó életet élhetnénk, növényeket termeszthetnénk, állatokat tenyészthetnénk. Persze ez utópia. Nem hiszem, hogy alkalmasak lennénk egy ilyen életre, de álmodozni jó! (Bár férjem és Vörösmarty szerint az ábrándozás az élet megrontója.) 
    Idén tavasszal eljött a pillanat, hogy legalább egy picit megvalósíthassak abból, amiről olyan régóta álmodozom. Tavaly ugyanis eladtuk a házunkat, mielőtt végleg belefulladtunk volna svájci frank alapú hitelünk törlesztésébe, és anyósomhoz költöztünk. Igaz nem tanyára, de egy kedves kis faluba, erdő széli házba, nagy kerttel. Anyósommal, (aki szintén városi, sőt fővárosi lány volt és hatalmas kertjében még egy árva sárgarépa sem termett soha), nagyra törő terveket kezdtünk szőni, hogy mi ketten majd mi mindent fogunk megvalósítani.
   Végre közeledni látszott a tavasz, napközben már plusz fokok voltak, éjjel még nem mindig, mikor úgy gondoltuk ideje lenne kertészkedni. Annyit még mi is tudtunk, hogy némi földmegmunkálásra szükség lenne az ősgyep kiirtása céljából. Férjem rögtön kijelentette, hogy Őt felejtsük el, mert erre még az Ő edzőteremben megacélosodott teste is kevés lenne, ugyanis az a kert csak akkor látott vasat, amikor apósom hátrahajította a Wartburg leszakadt kipufogó rendszerét (elő is került később).

Na, akkor nincs más megoldás, keresni kell egy kis traktorost, aki szánt.
Biztos akad bőven a faluban.

folyt köv.